A pályázat célja volt olyan Magyarországon működő megyei szintű ifjúsági szolgáltató központok kialakításának támogatása, amelyek szakmai-módszertani támogatást nyújtanak az adott megyében lévő településeken zajló ifjúsági munkához.
A módszertani központ mûködtetését és a szolgáltatásokat az egyesületünk szakemberei végzik, valamint bevonunk olyan tanácsadókat a munkába, akik jártasak az ifjúsági munka területén. A támogató munka elsôsorban a vidéki településeket célozza, azokon az ifjúsági közösségeket, az integrált közösségi tereket, ifjúsági közösségi tereket, ifjúsági információs pontokat, valamint az önkormányzatok hivatalait és intézményeit.
A SZOLGÁLTATÁSOK INGYENESEK.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával valósul meg a program.
Ifjúsági információs pont működtetése, ifjúsági információs pult működtetése kapcsán
Kalamarinfo címmel ifjúsági információs felület elindítása és működtetése, szakmai anyagok, tanulmányok, írások, dolgozatok gyûjtése, tárolása, letölthetôvé tétele Kalamarinfo
Nemzetközi, hazai információs hálózatokhoz történő csatlakozás segítése tanácsadással
Hayico és szakmai, etikai kódexének megismertetése, Eurodesk pontok kialakításának segítése, a NIIDA megismertetése és az abba történő regisztrációk segítése
Pályázati tanácsadás, forráskeresésben segítségnyújtás online, webalapú (kalamarinfo), személyes, helyszíni tanácsadással illetve telefonon is. A tanácsadás kiterjed a projekttervezésre, a pályázat megírására költségvetés készítésére, az elszámolás, beszámoló készítésére is. (elsôsorban NCA, GYIA, RIT, FLP, EVS pályázatok, Eper használata, Interreg, Norvég Finanszirzási Mechanizmus, Norvég Civil Alap, TÁMOP, HEFOP, ROP stb.)
Az integrált közösségi tér címet elnyerô településeken az IKSZT konkrét kialakításra vonatkozó segítségnyújtás
A fiatalokat érintô szolgáltatások, programok, lehetséges folyamatok beindítását illetôen segítség és ötlet adása. Tanácsadás az IKSZT berendezésére, design-ra (tanácsadás kérhető konkrétan a helyszín, a tér berendezésére, kialakítására vonatkozóan), valamint a fiatalok önkéntesként való bevonására a tér kialakítására, tartalmi szolgáltatások kialakítására, annak lépéseire, az ifjúsági közzösségfejlesztôi folyamatokkal kapcsolatban, ifjúsági és fiatalokra vonatkozó fejlesztôi illetve szabadidôs programokat, projkteket illetôen.
Ifjúságfejlesztési
folyamatok generálása
és a folyamatok nyomon követésésével kapcsolatban
Települési ifjúsági startégiák, ifjúsági cselekvési tervek elkészítésében történő segítségnyújtás.
A cselekvési tervek és a stratégiák elkészítésének folyamatában segítjük az önkormányzatot, vagy a szervezetet - különösen az elôkészítés szakaszában. (mit, miért, hogyan kérdésekre keressük a választ)
Ifjúsági közösségfejlesztô szakemberek kiközvetítése
A közösségfejlesztôi folyamat megismertetése, a szakember kiajánlása.
Integrált Közösségi Szolgáltató Terek és a Módszertani Központ együttműkődése
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében az integrált közösségi és szolgáltató tér kialakítására és működtetésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 112/2009. (VIII.29.) FVM rendelet 7. § (2) bekezdésének b) pontja kötelezővé teszi az IKSZT számára az alábbi feladatok korlátozás- és térítésmentes nyújtását:
- ifjúsági közösségi programok szervezése,
- ifjúságfejlesztési folyamatok generálása és a folyamatok nyomon követése,
- ifjúsági információs pont működtetése,
- fiatalok közösségi szerveződésének és részvételének támogatása,
- ifjúsági információs pult működtetése.
Az IKSZT címbirtokos vállalja, hogy
•széles körben tájékoztatja az IKSZT hatókörében lévő ifjúsági szervezeteit, fiatalokkal foglakozó intézményeket és szervezeteket, a önkormányzatait és a közgyűlések illetékes bizottságait, a hozzá forduló fiatal egyéneket – az módszertani központ által nyújtott információk segítségével – az aktuális ifjúságra vonatkozó regionális/megyei információkról, felmérési és kutatási eredményekről, Mobilitás által szervezett ifjúsági képzésekről, pályázatokról.
•Az IKSZT vállalja, hogy részletes tájékoztatást ad a hozzá forduló szervezetek részére a módszertani központ tevékenységéről, azt saját honlapján megjeleníti, vagy közvetlen linket biztosít az egyesület honlapja felé
•Az IKSZT elérhetőségeiben történő változásokat a központtal a változást követő 15 napon belül közli.
•Az IKSZT munkatársa számára biztosítja a szakmai napokon, képzéseken való részvételt.
•Az IKSZT köteles minden naptári évre vonatkozóan az adott év január 31-ig fejlesztési tervet az ifjúsági területen a módszertani központ szakmai támogatásával, közösségi igényekkel alátámasztott szolgáltatási és programtervet készíteni. (112/2009. (VIII.29.) FVM rendelet 7§ és 8§ (7) bekezdés a) pontja szerint)
A módszertani központ szolgáltatásai
Szakmai-módszertani helpdesk működtetése, telefonos és e-mail alapon.
Ifjúsági közösségi programok szervezésével kapcsolatosan:
Szabadidôs tevékenységek szervezésével kapcsolatos tanácsadás
A tanácsadás kiterjed a rendezvények programok elôkészítésére, megvalósítására, lezárására, értékelésre. A tanácsadásokat a programszervezésben jártas egyesületi önkénteseink tartják. A tanácsadás igénybe vehetô online, személyesen, helyszínen.
Az egyesület szabadidôs tevékenységekhez jól használható infrastruktúrájának bérbeadása
A programszervezéshez helyszini tanácsadást az egyesület önkéntesei, fesztiválszervezôi adják, akik a rendezvény helyszínének praktikus berendezésében is jártasak. Az évek alatt felhalmozódott tapasztalat és berendezések alkalmazhatóak más közegeben is. Olyan felszerelés beszerzésében, kölcsönzésében pedig, ami nem áll rendelkezésünkre, közremûködünk. Sátor kiadó
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Ifjúsági Szakmai Módszertani Központ vállalja, hogy
• a címbirtokos részére heti rendszerességgel biztosítja elektronikus és postai levelezés
útján azokat az aktuális ifjúságra vonatkozó regionális/megyei információkat, felmérési és kutatási eredményeket, melyek rendelkezésére állnak. Folyamatosan tájékoztatja az IKSZT-t a Mobilitás által kezelt regionális és országos (Gyermek és Ifjúsági Alapprogram, Regionális Ifjúsági Tanács) pályázati kiírásokról, valamint más, az ifjúságot érintő pályázati lehetőségekről.
• Az IKSZT-ben dolgozó munkatársak számára szakmai találkozókat, napokat szervez.
• Az IKSZT-ben folyó ifjúsági feladatok (112/2009. (VIII.29.) FVM rendelet 7§ (2) bekezdése b) pontjában leírtak alapján) hatékony ellátását ajánlásokon, útmutatókon, segédleteken keresztül segíti.
• Szakmai módszertani támogatás érdekében konzultációs lehetőségeket alakít ki: helpdesk működtetésével, honlap üzemeltetésével, frissítésével segíti a szakmai munkát.
• Az ifjúsági/ifjúságfejlesztési munka szakmai-módszertani segítésére helyszíni tanácsadással, igény szerint szakember biztosításával is lehetőséget ad.
• Rendszeresen tájékoztatja a címbirtokost és az IKSZT-t a már meglévő, valamint új szolgáltatásairól.
• A módszertani központ hozzáférést biztosít a HAYICO Magyarországi Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége Szakmai és Etikai Kódexe szerint összeállított információs adatbázisához offline és online módon.
Munkatársak:
Csatári Emese
Groska Éva
Osváth Rita
Kihelyezett, helyszíni tanácsadások
biztosítása szervezeti, könyvelési, szervezet vezetési, adminisztratív, pályázati elszámolás, rendezvényszervezés, szabadidôs tevékenységek, ifjúsági információ szolgáltatás, egyéb szolgáltatások kialakítása, bevezetése, szervezeti marketing, kiadvány tervezés, kivitelezés, design, lapszerkesztés, ifjúsági magazin készítése stb. témakörében.
Ha a tanácsadó saját kompetenciahatárain kívül eső problémával találkozik, tovább irányítja a szervezetet az általunk ismert és elismert szakemberhez. Ezekkel a szakemberekkel való találkozásra alkalmat teremtünk a közös szakmai találkozókon is. A tanácsadások igénybe vehetôk online módon, telefonon keresztül is.
Továbbá olyan tanácsadók kiközvetítése is lehetséges, akik közvetlenül a fiatalnak adnak segítséget. (pályaorientációs, munkaügyi, életvezetési stb.) Ezeket a tanácsadásokat rendezvényekre, vagy önálló progamként meglévô közösségi terek, ifjúsági csoportok kérhetik.
Szakkönyvtár mûködtetése
Az ifjúsági munkát érintô szakirodalom gyûjtése, a már meglévô anyag frissítése, renszerezése azzal a céllal, hogy az igy kialakult szakkönyvtár hozzáférhetôvé váljon, kölcsönözhetô legyen. Egyesületi irodánk nyitva tartásával és infrastuktúrájával (számítógépek, nyomtató, fénymásoló stb) lehetôség van a szakirodalom kölcsönzésére, másolására is. A könyvtár a már meglévô anyagokra épül. (játékgyûjtemények, Kompasz kézikönyv, Uj Ifjúsági Szemle stb) .
Kalamáris Egyesület 4400 Nyíregyháza, Széna tér 2. 8/35. Iroda: 4400 Nyíregyháza, Deák F. u. 44.
telefon/fax: 42/311-301 mobil: +36-30/684-3501 +36-30/758-8446